Szügyi Madách Imre Általános Iskola

Téli labdarúgótorna a suliban

Iskolánk életében mindig is kiemelt szerepet kapott a sport, ezen belül, főleg a fiúk körében
kiemelkedően legnépszerűbb sportág, a labdarúgás. Ennek megfelelően az idei tanévben is
igény mutatkozott e sportágban a diákok részéről a versenykeretek közötti megmérettetésre. Ennek okán ősszel a műfüves pályán a Pizza kupa, a téli hónapokban a tornacsarnokban pedig a Téli terembajnokság került megrendezésre. Mindkét sporteseményen az osztályok csapatai mérték össze tudásukat, oly módon, hogy az 5. és a 6.osztályosok + egy fővel vehették fel a küzdelmet idősebb társaik ellen. Miután ősszel a kupát a 8. osztályosok csak nagy küzdelemben hódították el, hasonló izgalmakra volt kilátás a téli tornán is.
Négy csapat részvételével három fordulón át zajlottak a küzdelmek, minden alkalommal telt
ház és hangos szurkolótábor előtt. Izgalmak és érdekes történések minden fordulóban akadtak, azonban a harmadik, mindent eldöntő forduló a vártnál is feszültebbnek ígérkezett. Ennek oka az volt, hogy miután a 7.és 8.osztály mérkőzése a második fordulóban döntetlenre végződött, az utolsó fordulóban kettőjük között a gólarány döntött, ráadásul a pontvesztésük miatt egy esetleges győzelemmel a 6.osztályosok akár az ezüstérmet is megszerezhették volna. A záró forduló ennek megfelelően két feszült és a végletekig kiélezett mérkőzést hozott, mely során a hetedikesek három mezőnyjátékossal fejezték be a mérkőzést, de lelkes játékukkal így is növelni tudták góljaik számát, ami mint kiderült, sorsdöntőnek bizonyult. A torna zárómérkőzésén ugyanis a nyolcadikosok bár szorgalmasan termelték a gólokat, de a végig lelkes és rendkívül sportszerűen küzdő ötödikesek két gólt is rúgtak, ami így a mindössze eggyel jobb gólarányú hetedikesek végső győzelmét eredményezte.
A bajnokság végeredménye:

1. 7.osztály 7 pont 18:9
2. 8.osztály 7 pont 17:9
3. 6.osztály 3 pont 8:14
4. 5.osztály 0 pont 7:20

A torna értékes díjait a tehetséges gyermekeket önzetlenül támogató szponzorok ajánlották
fel. A legsportszerűbb csapatnak járó különdíjat, a már számukra tét nélküli mérkőzésen is
megalkuvás nélkül küzdő 5.osztály csapata vehette át. A mérkőzések lebonyolításához nagy
szükség volt a mérkőzésnapokon 6-7. órákat tartó pedagógus kollégák empatikus együttműködésére, melyet ezúton is köszönünk.
Zámbó Attila,
tornát szervező tanár

« 1 A 5 »
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support