Iskolánk hagyományai közt szerepel, hogy az intézményünkbe érkező elsős tanulókat, illetve a felső tagozatba frissen bekerült 5. osztályos tanulókat egy kis rendezvény keretében felköszöntsük. Idén sem volt ez másként, október 13-án ünnepélyes keretek között felavattuk a „prücsköket”.
Dallal kezdtük a rendezvényt, a tantestület vezetésével együtt énekelt az iskola diáksága. Az elsősök és az ötödikesek egy kis műsorral készültek, megalapozva ezzel a rendezvény jó hangulatát. Készülődött az iskola többi tanulója is: a 2., 3. és 4. osztályosok egy-egy feladatot találtak ki az elsősök számára, illetve ajándékot is készítettek, hogy emlékezetessé tegyék a napot. Hasonló módon történt a felső tagozatban is, itt a 6., 7. és 8. évfolyamosok találták ki a próbatétel feladatait. Az ötödikesek számára is készült meglepetés, a szép ajándék a 6. osztályosok kézügyességét dicséri.
Mindkért prücsökcsapat jól teljesítette a próbatételek vicces feladatait, ezt követően egy hasonlóan tréfás eskütételben volt részük.
A rendezvényt közös dallal zártuk, reméljük, hogy az iskola minden tanulója jól érezte magát!