Európai Diáksport Nap
2020.09.22-25.
Iskolánkban idén az MDSZ javaslatára testnevelés órák keretei között szerveztük meg az Európai Diáksport Napját.
A programok lebonyolítása során nagy hangsúlyt fektettünk az egészségügyi óvintézkedések betartására. Az előre összeállított programokat osztályonként valósítottuk meg, a lebonyolítás során figyeltünk, hogy egyszerre egy helyszínen csak egy- egy osztály tartózkodjon.
A futás iskolánk parkos udvarán került megrendezésre. A csoportosulás elkerülése érdekében az osztályok váltófutásban teljesítették a 2020 m- es távot, az iskolánk zászlaját adva át egymásnak. A jó hangulatú futást zenés bemelegítés előzte meg, majd a futást követően az osztályoknak futó- és fogójátékokat, sorversenyeket szerveztünk. A felsős évfolyamokkal floorball játékkal, labdás játékokkal, tenisszel zártuk a diáksport napját. Tantermi keretek között foglalkoztuk a mozgás- egészség kapcsolatával, az egészséges életmód kialakításának lehetőségeivel, a helyes önkép, önértékelés kialakításával.
A sportnap célja volt, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét. A változatos, színes programokkal kitűzött céljainkat sikerült megvalósítanunk.